Élettan

Hajlamos vagyok arra, hogy a tananyag nagy részét vizsga előtt néhány nappal kezdem el feldolgozni. Nyilván nem egy hálás feladat, és a szerencsém sem mindig akkora, hogy minden esetben beváljon ez a felettébb taktikus és érett döntés. Egy dolgot azonban nagyon szeretek ebben; az pedig nem más, mint hogy sokkal többet gondolkodom ezután az adott témáról.
Egy olyan szakon vagyok, ahol az emberi test részletes ismerete elengedhetetlen. A rohanás és a rengeteg teendő között hajlamos vagyok inkább csak tényekként kezelni az emberi test működését, sokszor fel sem fogom azt, amit órán hallok. Csak legyünk túl a napon, meg amúgy is kényelmetlen az a szék, ugye.

De ha napokig a tankönyv felett görnyedek, ábrákat nézegetek és vázlatokat készítek, akkor igazából más dolgom sincs, csak „ismerkedni”, ugye? Mert hát lakva ismerjük ki a másikat. Na, én napokig össze voltam zárva jó néhány biológia tankönyvvel, és bizony-bizony, volt időnk megismerkedni egymással.

Ahogy olvashattátok az ez előtti gondolataimat; nem vagyok megelégedve önmagammal. Nagyon drasztikus, és követelőző tudok lenni a testemmel, csak azért, mert csúnyának tartom mások testéhez képest. A bőrt, aminek az állapotáról tulajdonképpen én tehetek, a hajamat, ami azért hullik ki, mert feleslegesen idegeskedek minden szaron. Folyamatosan fáj minden porcikám, azért, mert nem vigyázok rájuk eléggé.

Sokat vagyok ideges, rengeteget szorongok. A testem pedig eltűri mindezt. Eltűri, hogy kevesebbnek gondoljam magam, amiatt, mert genetikailag senki nem egyforma. És hát… erről sem igazán tehet a testem, ismételten. Az idegesség miatt szabályoz… folyamatosan alkalmazkodni próbál a stresszhez. Aztán mikor már abszolút elveszíti a fonalat, felborul minden. A szívem extrázik, az ájulás kerülget, hányingerem van. A fejem túlpörög. Én pedig beleverek egy óriásit a falba. Aztán valahogy észhez tér minden. Máris minden újra mozgósítja magát, hogy meggyógyítsa azt, amit én okoztam saját magamnak.

Leírhatatlanul szép az egész emberi test. Mindegyik. És sokszor azoknak az embereknek a szervezete küzd a legtöbbet, akiket a leginkább lenézünk. Akinél nem klappol minden, aki fura, aki undorító, mert pattanásos, mert felesleg van rajta. De a teste tovább dolgozik. Harcol a betegségekkel, harcol a depresszióval, nem érti, nem fogja fel, mert csak arra van beprogramozva az egész, hogy Téged, hogy Engem, hogy mindenkit életben tartson.
A te szíved is ugyanolyan keményen dolgozik, mint akárki másé. Az én tüdőm is ugyanannyira küzd a füsttel, a porral, mint a nálam sokkal szebb lányoké. És hogy dolgozik szegény… hogy megijedhet a tested, amikor bántod, akár egy gondolattal, akár tettlegességgel.

Ez alatt a néhány nap alatt először gondolkodtam el azon, hogy milyen nagy ostobaság csak a külső „borítás” alapján megítélni az emberi test szépségét. Szinte kinevettem magam, amikor kimondtam hangosan, hogy valójában egy bőrhuzatot istenít ennyire az ember. Nyilván meg van rá az oka, és én is ezt csinálom. Csak vicces belegondolni, hogy a bőr mit csinál, meg a szíved mit csinál. Funkcióban azért elég kemény eltérések vannak. Mégis, az, ami a legkeményebben dolgozik, az minden testben ugyanolyan különleges.

Szeretem a testem, mert a világ egyik legkülönlegesebben működő szervezete tart engem életben, otthont ad, lehetőséget arra, hogy megéljem az álmaim. Az agyam folyamatosan dolgozik, amikor írok, több millió idegsejt együttes működése pakolja össze a szavakat, amiket egymás mellé helyezek. Amikor sikereket érek el a sportban, minden izmom elképesztő ütemben dolgozik. Milyen érdekes, hogy azért boldog a tested, mert rengeteg munka után valamit elér. Egy valódi csoda az egész élet, és minél többet olvasok róla, annál inkább azt érzem, hogy basszus mennyi mindent nem tudok még.

Szeresd a tested és becsüld meg, nagyon vigyázz rá. És akárki bánt téged a tested miatt, te soha ne bántsd saját magadat. Csak hunyd le a szemed, tedd le a párnára a fejed és hallgasd csendben a szíved dobogását. Érezd, ahogy lüktet a halántékod. Érezd, hogy élsz. Ahogy működsz, ami napi szinten a testedben zajlik, egy óriási csoda. 
Az egész létezésed egy csoda.